HOME FOCI AUTÓ KOSÁR KÉZI PÓKER EGYÉB VIDEO LIVESCORE POLITIKA BULVÁR TOP 50 WEBMASTEREKNEK
  nso vlogatott
08:59Egervári szerint reális az eredmény, Balint szerint nem (nso vlogatott)
A magyar labdarúgó-válogatott, ha nehezen is, de győzni tudott első hazai Eb-selejtezőjén, Moldova ellen. A találkozót követően a két szövetségi kapitány véleménye eltérő volt, hiszen amíg a vendégek szövetségi kapitánya, Gavril Pelé Balint úgy vélte, hogy Magyarország nem érdemelt győzelmet, addig Egervári Sándor szerint reális eredmény született. A második magyar találatot jegyző Koman Vladimir a gólöröméről és az U21-es válogatottról beszélt a meccs után, míg a csereként beálló Szalai Ádám elmondta, nem elégedett a tegnapi teljesítményével.
  09-07
23:25Kiszenvedett 2–1-es győzelem Moldova ellen (nso vlogatott)
A magyar labdarúgó-válogatott Rudolf Gergely és Koman Vladimir találatával 2–1-re legyőzte Moldovát Európa-bajnoki selejtezőn a Szusza Ferenc Stadionban. A mieink az első félidőben gyenge futballt mutattak be, a második félidő elején két jól eltalált lövés után születő gól következtében átvették az irányítást, ám Alexandru Suvorov hajrábeli találata izgalmassá tette a mérkőzést, amelyen a szerencse sem kerülte el a mieinket.
20:30Kiszenvedett 2–1-es győzelem Moldova ellen (nso vlogatott)
Magyarország labdarúgó-válogatottja Moldovát fogadja a Szusza Ferenc Stadionban Európa-bajnoki selejtezőn, amelyen Egervári Sándor együttese a kötelezőnek tűnő győzelem reményében lép pályára.  A szövetségi kapitány a svédek elleni vereség (0–2) után Moldova ellen támadóbb felfogást ígért, amelyet a kezdőcsapat összeállításakor – Vadócz Krisztián helyén – Czvitkovics Péter sorba állításától remélt.
11:39A szép búcsúban és a közönség támogatásában bíznak (nso vlogatott)
Némi matematikai esély ugyan még van, ám szinte biztos, hogy Dániában a magyar U21-es válogatott nélkül rendezik meg 2011-ben az Eb-döntőt, illetve 2012-ben, Londonban az olimpiát. Kedden a Bosznia-Hercegovina elleni selejtezővel lezárul egy fejezet az 1988-as és 1989-es születésű korosztály életében.
11:20Olvasóink bíznak a stockholmi védelemben, Gerát csatárba tennék (nso vlogatott)
A jelek alapján olvasóink bizalmat szavaznak a stockholmi Rasunda-stadionban látott védelemnek: csapatösszeállító szavazásunkon egyértelműen a Lázár-Lipták-Juhász-Laczkó védőnégyest favorizálták – alighanem Egervári Sándor is így tesz a 20.30-kor kezdődő, Moldova elleni labdarúgó Eb-selejtezőn.
10:05Dzsudzsák Balázs: Húzóember akarok lenni (nso vlogatott)
Húzóember akar lenni a válogatottban, jelentette ki a Nemzeti Sportnak adott interjújában Dzsudzsák Balázs. A középpályás nem tagadja, a mai napig bántja, hogy a svédországi Európa-bajnoki selejtezőn a szünetben lecserélték, de állítja, ez nem befolyásolja abban, hogy Moldova ellen megmutassa: számára Magyarország válogatottja mindennél fontosabb.
  09-06
18:09Több szerepet kap a támadószekció - Egervári (nso vlogatott)
Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a Telkiben tartott, sajtó számára nyilvános edzés előtt elmondta, bízik benne, hogy holnap a közönség és a csapat egymásra talál a Szusza Ferenc Stadionban. A kapitánytól megtudtuk, hogy a Moldova elleni Európa-bajnoki selejtezőn több lehetőséget kapnak azok a játékosok, akik a támadásban jeleskednek.
10:18Koman Vladimir: Azt hittem, elsírom magam (nso vlogatott)
Az utánpótlás-válogatott korábbi vezére, Koman Vladimir eddig háromszor lépett pályára az A-válogatottban, kár, hogy a Németország, az Anglia és a Svédország elleni mérkőzésen is vesztes csapat tagja volt. A huszonegy esztendős középpályás reméli, kedden, Moldova ellen javul a mérleg – erre a mentalitása lehet a garancia.
  09-05
09:01A walesiek azt mondják, szerencséjük volt (nso vlogatott)
A magyar U21-es labdarúgó-válogatott szombaton 1–0-s vereséget szenvedett Székesfehérváron Wales nemzeti csapatától, így a minimálisra csökkent továbbjutási esélye a csoportból. Róth Antal, a mieink szövetségi kapitánya a mérkőzés után elmondta, a hajrában szétesett, kapkodóvá vált együttese játéka, míg a walesiek elismerik, szerencséjük volt.
  09-04
19:31Öngóllal nyert Wales, oda a csoportelsőség (nso vlogatott)
A labdarúgó U21-es Eb-selejtezőn Magyarország hiába játszott többször is mezőnyfölényben, végül Korcsmár Zsolt öngóljával Wales nyert 1–0-ra Székesfehérváron. A szigetországiak a hajrában büntetőt is hibáztak, de ez is elég volt a győzelmükhöz. Ezzel biztossá vált, hogy nem lehetünk már csoportelsők, a második helyhez is az olaszok botlására van szükség.
15:11„Moldova ellen nekünk kell irányítanunk!” (nso vlogatott)
A Svédországban 2–0-s vereséget szenvedő magyar labdarúgó-válogatott tagjai hajnali négykor érkeztek meg a telki edzőtáborba, ahol délben nyilatkoztak a sajtó képviselőinek. Egervári Sándor elmondta, megérdemelt volt a svédek győzelme, mert a második félidőben teljes egészében elfojtották csapatunk játékát. A szövetségi kapitány szerint a következő találkozón, Moldova ellen azt a játékot kell erőltetni, amit mi tudunk. Gera Zoltán csapatkapitány szerint az első kapott gól után kinyílt a magyar együttes, amit a svédek klasszisai kihasználtak.
09:07Egervári: A több klasszis döntött a svédek javára (nso vlogatott)
Mint ismeretes, labdarúgó-válogatottunk tegnap Svédországban Eb-selejtezőn 2–0-s vereséget szenvedett. A hazaiak szövetségi kapitánya, Erik Hamrén a találkozót követően elmondta, a magyar együttes főleg az első félidőben nehezítette meg csapata dolgát, a második játékrész elején született gól azonban döntőnek bizonyult. Egervári Sándor szerint a több klasszisjátékos döntötte el a mérkőzést a svédek javára.
  09-03
19:51Wernbloom duplája után sima vereség (nso vlogatott)
A magyar labdarúgó-válogatott 2–0-s vereséget szenvedett az Európa-bajnoki selejtezősorozat első állomásaként Svédországban pályára lépve. A sárga-kékek mindkét gólját Pontus Wernbloom szerezte, aki kétszer is megverte fejjel a magyar védelmet, igaz, második góljánál a felsőlécről kipattanó labdát végül lábbal kotorta be a mienk kapujába. A magyar válogatott nem tudott javítani rossz sorozatán, így 1983 óta nem nyert Eb-selejtezős nyitányon.
19:10Orbán Viktor: a magyar sport problémája nem pénzügyi természetű (nso vlogatott)
Magyarországon a sport problémája nem pénzügyi természetű - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Sport Televízióban pénteken elhangzott 50 perces interjúban.   
09:02Egervári Sándor: Nincs félnivalónk! (nso vlogatott)
A magyar labdarúgó-válogatottat az elmúlt napokban többen is kritizálták a svéd sajtóban, de Egervári Sándort ez nem zavarja. A magyar válogatott szövetségi kapitánya a mai stockholmi Eb-selejtező előtt maximálisan bízik játékosaiban, elmondása szerint csapatának nincs félnivalója.
  09-02
17:12Orbán: van esélye a magyar futballnak, hogy újra az élvonalba tartozzon (nso vlogatott)
Orbán Viktor szerint van esélye a magyar futballnak, hogy újra a nemzetközi élvonalba tartozzon. A miniszterelnök úgy látja, lesz olyan korosztály, „amely felrepít minket a focivilág csúcsaira.”
  09-01
08:33Fekete László: Megrettenve álltam Törőcsik ágyánál (nso vlogatott)
Napok óta aggódunk Törőcsik Andrásért. Mint ismeretes, az Újpest korábbi klasszis futballistája néhány napja otthonában szenvedett fejsérülést egy esés következtében, állapota egyre csak romlott, így kórházba került. Előbb a Nyírő Gyula, majd a Honvédkórházban kezelték, illetve kezelik most is. Meglátogatni gyakorlatilag lehetetlen, állapotáról a kórház és a HM sajtóosztálya semmilyen aprócska hírt sem ad ki. Fekete László, az Újpest korábbi balszélsője meglátogatta játékostársát.
08:04Gera: Nagy esélyt kaptam Egerváritól, élnék vele (nso vlogatott)
A válogatottságot tavaly október 14-én lemondó Gera Zoltán ugyan már az augusztus 11-i, angliai felkészülési mérkőzésen pályára lépett a nemzeti együttesben, tétmeccsen a péntek esti, Svédország elleni Európa-bajnoki selejtező alkalmával tér vissza. A Nemzeti Sportnak adott interjújában a harmincegy esztendős csapatkapitány hangsúlyozta, szeretné meghálálni Egervári Sándor bizalmát.
  08-31
15:45Szima Gábor: szó sincs amatőrizmusról a klubnál (nso vlogatott)
Szima Gábor, a DVSC tulajdonosa a csapat hivatalos honlapjának nyilatkozva megvédte klubja dolgozóit. Szerinte nem amatőr a vezetés.
09:10Szalai egy pályán szerepelhet a példaképpel (nso vlogatott)
Szalai Ádám a hétvégén csereként beállva győztes gólt szerzett a Mainz színeiben a Bundesligában, a héten azonban újabb nagy feladat előtt áll, immáron a válogatottban. A csatár a nemzeti csapatban is szeretne bizonyítani, ráadásul ha pénteken lehetőséget kap, egy pályán lehet az egyik példaképével is...
  08-30
18:46 Egervári: A kezdőcsapat 90 százalékban már összeállt (nso vlogatott)
Svéd időjárási körülmények között kezdte meg Telkiben edzőtáborozását a magyar labdarúgó-válogatott. Egervári Sándor csapata pénteken Svédországban kezdi meg az Európa-bajnoki selejtező sorozatot, kedden pedig a Szusza Ferenc Stadionban fogadja Moldovát. A játékosok és szakvezető az esős és hideg időben végzett gyakorlás előtt nyilatkoztak a sajtó képviselőinek.
11:18Dzsudzsák büntetés miatt késik a válogatottból (nso vlogatott)
Pénteken játssza első tétmérkőzését az új életszakaszába lépő magyar labdarúgó-válogatott: Egervári Sándor szövetségi kapitány kiválasztottjai Svédországban kezdik meg az Európa-bajnoki selejtezőket. A huszonhárom kerettag hétfő délelőtt találkozik a telki edzőközpontban, a közösen eltöltött napok a csapatépítés jegyében telnek, hiszen az Anglia elleni erőpróba után már a mély víz következik.
  08-26
15:54Törőcsik András nincs közvetlen életveszélyben (nso vlogatott)
Az első hírek rémisztőek voltak: agyvérzésről, visszafordíthatatlan folyamatról, életveszélyről szóltak. Aztán ahogy teltek az órák, úgy tisztult a kép Törőcsik András állapotáról. Az Újpest egykori legendája a család elmondása szerint néhány napja elesett, és beütötte a fejét. Állapota napról napra rosszabbodott, ezért csütörtökön kórházba vitték, most mélyaltatásban tartják.
14:18Csányi: Az a valószínűbb, hogy nem jutunk ki az Eb-re (nso vlogatott)
Szerdán a Magyar Labdarúgó-szövetség telki edzőközpontjában vehették át a pro licenc megszerzését igazoló diplomájukat a végzős hallgatók. Miután Csányi Sándor, az MLSZ immár nyolcadik hete hivatalban lévő elnöke ünnepélyes keretek között, mégis fesztelen hangulatban átnyújtotta a díszkötésbe „öltöztetett" bizonyítványokat, interjút adott a Duna Televíziónak és a Nemzeti Sportnak.
  08-24
17:03Kádár és Lencse is Róth keretében (nso vlogatott)
Róth Antal, a magyar U21-es labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte keretét a szeptemberi sorsdöntő Eb-selejtezőkre, amelyeken újra számít Kádár Tamásra és Lencse Lászlóra, de Szekeres Adrián és Vadnai Dániel neve sem szerepelt a korábbi meccseken.
  08-19
12:14Egervári-keret a selejtezőkre: Varga József is bekerült (nso vlogatott)
Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya kijelölte a szeptember 3-i, svédek elleni idegenbeli, illetve a szeptember 7-i, Moldova elleni hazai Európa-bajnoki selejtezőre készülő válogatott keretét, amelybe Varga József, a Debrecen fiatal játékosa is meghívót kapott – adta hírül az MLSZ hivatalos honlapja.
  08-13
10:17Capello: Akad a magyar csapatban remek labdarúgó (nso vlogatott)
A 2–1-es hazai győzelemmel záruló Anglia–Magyarország mérkőzést követően az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Fabio Capello a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában elismerően beszélt Egervári Sándor csapatáról, a szakember szerint nagyon nehéz dolguk volt a mieink ellen.
  08-12
12:39Németh: A csapategységnek köszönhető a boszniai siker (nso vlogatott)
A magyar U21-es labdarúgó-válogatott tegnap 2–0-ra győzött Bosznia-Hercegovina ellen. A mieink első gólját Németh Krisztián szerezte, aki a meccs után elmondta, a csapategység volt a siker titka. A Liverpool játékosával kapcsolatos hír, hogy görögországi források szerint Németh menedzsmentje arról győzködi a „vörösök” vezetőit, hogy ismét adják kölcsön a csatárt, ezúttal a Panathinaikosznak.
  08-11
23:19Gerrard duplája akadályozta meg a magyar győzelmet (nso vlogatott)
A magyar és az angol labdarúgó-válogatott is bizonyítani szeretett volna a Wembleyben megrendezett felkészülési mérkőzésen. A házigazdáknak a vb-blamát kellett feledtetniük, míg a mieink a tavaszi vereségeket szerették volna maguk mögött hagyni. Bár a magyar válogatott Koman Vladimir beadása után Phil Jagielka öngóljával vezetett, az angol válogatott Steven Gerrard duplájával fordítani tudott.  
22:36Anglia-Magyarország 2-1 (nso vlogatott)
A magyar és az angol labdarúgó-válogatott is bizonyítani szeretne a Wembleyben megrendezendő felkészülési mérkőzésen. A házigazdáknak a vb-blamát kellene feledtetniük, míg a mieink a tavaszi vereségeket szeretnék maguk mögött hagyni. Kövesse nyomon a mérkőzést folyamatosan frissülő cikkünk és online tudósításunk segítségével!
12:14Gulácsi: Élet-halál harc lesz Boszniában! (nso vlogatott)
Élet-halál harc vár ránk – jelentette ki a lapunknak adott interjújában a ma délután ötkor kezdődő, Bosznia-Hercegovina elleni Európa-bajnoki selejtező kapcsán Gulácsi Péter.
  08-10
17:28„Nem a magyarok a holnapi meccs favoritjai” (nso vlogatott)
A magyarok elleni szerdai zenicai U21-es labdarúgó Európa-bajnoki selejtező előtt a bosnyák válogatott szövetségi edzője és játékosai is roppant elszántak, s a Vogoscában (Szarajevó egyik külkerülete) felütött táborukban készülnek Magyarország nemzeti együttese ellen.
12:02Ismét Gera a nemzeti csapat kapitánya (nso vlogatott)
Visszakapta kapitányi karszalagját Gera Zoltán: a magyar labdarúgó-válogatottba visszatért támadó vezetheti ki a csapatot a Wembleyben, Anglia ellen a gyepre – jelentette be az MLSZ.
  08-09
21:37Priskin nem edzett, Gerát nem zavarja lábujjtörése (nso vlogatott)
Megtartotta első angliai edzését Egervári Sándor szövetségi kapitány a szerdai felkészülési mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatottnak.
14:29Egervári: a gyenge vb ellenére Gerrardék klasszisok (nso vlogatott)
Egervári Sándor a BBC-nek nyilatkozott a magyar válogatott szerdai, Anglia elleni fellépéséről. A szövetségi kapitány szerint több nagy csapat, mint például Anglia is csak azért szerepelt gyengén a vb-n, mert a válogatott játékosai túl sok mérkőzést játszottak klubcsapatukban. Egervárit természetesen a két válogatott közös múltjáról, leginkább a legendás 6:3-ról kérdezték.
  08-04
19:07A MAGYAR VÁLOGATOTT 2010-ES MÉRKŐZÉSEI (nso vlogatott)
  08-02
20:13Tóth és Tőzsér is meglepődött Egervári döntésén (nso vlogatott)
A genki érem két oldala: a csapatánál az utóbbi időben mellőzött Tóth Balázs meghívót kapott Egervári Sándor szövetségi kapitánytól az Anglia ellen készülő magyar labdarúgó-válogatott kertébe, az alapembernek számító Tőzsér Dánielre viszont nem számít a kapitány. A két játékos a Nemzeti Sport Online-nak nyilatkozott a kerethirdetés kapcsán, mindkettejüket meglepte a döntés.
16:57Róth keretet hirdetett: Némethékkel Bosznia ellen (nso vlogatott)
Róth Antal, az U21-es magyar labdarúgó-válogatott szövetségi edzője keretet hirdetett a nagyon fontos, Bosznia-Hercegovina elleni Európa-bajnoki selejtezőre.
12:57Torghelle kimaradt, Gera visszatér, meglepetések Egervári keretében (nso vlogatott)
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét az augusztus 11-én, a Wembley Stadionban, magyar idő szerint 21 órakor kezdődő Anglia–Magyarország felkészülési mérkőzésre. A keretnek közel egy év kihagyás után ismét tagja Gera Zoltán is, aki a múlt héten bejelentette, hogy újra vállalja a szereplést a nemzeti csapatban.
  07-27
20:36Róth Antal begyűjtötte a szükséges információkat (nso vlogatott)
A magyar olimpiai válogatott kedden délután egy felkészülési mérkőzéssel zárta háromnapos telki edzőtáborát, a fiatalok a Szolnok élvonalbeli csapatával mérkőztek meg, és 2–1-es győzelmet arattak. A mérkőzésre kilátogatott dr. Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, illetve Vági Márton főtitkár, Berzi Sándor alelnök, Nyilasi Tibor sportigazgató és Both József képzési igazgató is.
08:16Egervári csütörtökön találkozhat Gerával (nso vlogatott)
Egervári Sándor megnevezte azokat a szakembereket, akik a válogatott mellett segítik majd a munkáját. Kenyeres Imre és Csábi József mellett a korábbi kitűnő válogatott kapus, Andrusch József is szerepet kap. A szövetségi kapitány csütörtökön, Londonban találkozhat Gera Zoltánnal.
  07-26
14:29„Egyelőre nem reális cél az Eb-részvétel” (nso vlogatott)
A magyar labdarúgó-válogatott nemrégiben kinevezett szövetségi kapitánya, Egervári Sándor a Fejér Megyei Hírlapnak adott interjújában arról beszélt, hogy bár jelenleg még nem reális, hogy a nemzeti csapat rangos világeseményen szerepeljen, kellő türelemmel és tudatos munkával a 2014-es brazíliai világbajnokságon ott lehetünk.
12:16Egervári: Kiváló szakember veszi át a csapatot (nso vlogatott)
Egervári Sándor szövetségi kapitány hétfőn és kedden közösen dolgozik utódjával, Róth Antallal az olimpiai válogatottnál. Vasárnap délután Telkiben találkoztak a futballisták, akik a következő két napban a Bosznia-Hercegovina elleni augusztus 11-i Európa-bajnoki selejtezőre készülnek. Erről a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja, az mlsz.hu adott tájékoztatást.
09:07Egervári dilemmája: U21-es vagy felnőttválogatott? (nso vlogatott)
Nem könnyű a szövetségi kapitány helyzete. Egervári Sándor fiatalítani akar, közben az U21-es válogatott jelentős feladatok előtt áll, tétre menő meccseket vív. A fiatalok sok mindenre képesek, de egy biztos: nem lehetnek egyszerre két helyen.
  07-24
08:14Egervári Sándor: Szerethető csapat kell! (nso vlogatott)
Ahogy arról már csütörtökön beszámoltunk, Erwin Koeman posztját Egervári Sándor veszi át, augusztus 11-én már ő ül a vendégkispadon a londoni Wembley Stadionban, az Anglia elleni felkészülési mérkőzésen. Az új szövetségi kapitány elmondta: olyan csapatot építene, amely a 2014-es világbajnokság selejtezőiben a kvalifikáció közelébe kerül.  
  07-23
13:16Egervári hasznos információkat vár Koemantól (nso vlogatott)
Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a kinevezése után a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, mindenképpen felveszi a kapcsolatot Erwin Koemannal, és hasznos információkat vár tőle a nemzeti csapat Eb-selejtezőbeli ellenfeleiről. Nyilasi Tibor szakmai igazgató pedig arról beszélt, örül annak, hogy nem határozott idejű szerződést kapott, és nem bánja, ha fél év múlva menesztik, de egy jól működő rendszert alakítana ki.
09:16Koeman távozott, Egervári az új szövetségi kapitány - hivatalos (nso vlogatott)
Péntek délelőtti sajtótájékoztatóján Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke bejelentésével megerősítette a csütörtökön kiszivárgó információt: Erwin Koeman távozik a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztjáról. Mint arról a Nemzeti Sport elsőként, két hete beszámolt: a szakvezető utódja Egervári Sándor, az U20-as válogatottal ősszel vb-bronzérmet szerző szövetségi edző lesz. Bemutatkozó meccsét Anglia ellen, augusztus 11-én vívja.
  07-21
15:45Nyilasi Tibor lehet az MLSZ sportigazgatója (nso vlogatott)
Nyilasi Tibor lehet az Magyar Labdarúgó-szövetség sportigazgatója – adta hírül az mlsz.hu miután ma délelőtt az MLSZ új elnöksége megtartotta első ülését. Erwin Koeman szövetségi kapitány jövője továbbra is kérdéses.
  07-10
09:30Koeman: Nem kell szégyenkezni a német és a holland vereség miatt (nso vlogatott)
Erwin Koeman úgy készül, hogy az augusztus 11-i Anglia elleni felkészülési mérkőzésen ő irányítja a válogatottat, és egyelőre senki sem közölte vele, hogy ez nem így lesz. Igaz, azt sem állíthatjuk, hogy a szakembert megerősítették tisztségében.
  07-06
19:47Csányi Sándort választották az MLSZ elnökének (nso vlogatott)
A Magyar Labdarúgó-szövetség tisztújító közgyűlésén Csányi Sándort választották a szervezet elnökének. A 89 küldött közül 82-en szavaztak az OTP Bank elnök-vezérigazgatójára.
HÍRTALLÓZÓ
Tallózás a hírek között
  szeretném megnézni.  
Keresés a hírek között
Loading
megosztom: Iwiw Startlap Facebook Twitter
 
 TOP 4 óra hírek
 Lemondott a bolgár kapitány
A Montenegrótól elszenvedett keddi vereség után lemondott posztjáról Sztanimir Sztojlov, a bolgár labdarúgó-válogatott szövetség
 Ünnepelték a vb-elsőt
BUENOS AIRES — Királyhoz méltó fogadtatásban részesült a spanyol labdarúgó-válogatott Argentínában. A nyári világbajnokságo
 Olaszország - Feröer-szigetek 5:0
Cassano vezérletével nyertek az olaszok! tovább
 Victoria Beckham lakkozza a kutyája körmeit - fotó
Beckhamék kutyája igazi sztár lett mostanában. Victoria ugyanis előszeretettel szerepelteti a négylábút az interneten, most éppen a
 Federer rajongó az atlétika exkirálya
A férfiaknál az idén sincs hazai gladiátor a negyeddöntőben a US Openen. Az Andy Murrayt búcsúztató Stanislas Wawrinka 4 óra 28 pe
 EB-selejtező: Újra beégtek a portugálok! Videóval!
Az EB-selejtezők keddi játéknapján a norvég válogatott Portugália együttesét fogadta A meccset nem kis meglepetésre 1-0-ra nyerte
 Póth Diána boldog családanya Gyepes Gábor oldalán
Hétvégén a XII. Női Mozgásfesztivál házasszonya volt Póth Diána, aki egyhónapos itthon tartózkodásába illesztette bele a sp
 Angol futballsztárok a rockbanda új klipjében - videó
Igazán díszes társaság tűnik fel a The Establishment című nottinghami rockzenekar vadonatúj videoklipjében: korábbi angol futballs
 Eb-selejtezők: Portugália ismét lebőgött
Folytatódtak a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezői. Magyarország javított, Portugália lebőgött, Anglia, Németország
 Houllier megállapodott az Aston Villával
Francia lapértesülés szerint Gérard Houllier megállapodott az Aston Villa labdarúgócsapatának irányítóival, és ennek megfelelő
 EB-selejtező: A törökök a belgákat verték a gólzáporos meccsen! Videóval!
Az EB-selejtezők keddi fordulójában a török válogatott Isztambulban Belgium ellen lépett pályára A meccset 0-1-es félidő után,
 Walcott megint megsérült
Sajnos megint sérüléssel járt a nemzetközi szereplés, Theo Walcott bokájával adódtak gondok.
 Spanyolország: csődöt jelentett a nagy múltú Real Betis
Hírügynökségi beszámolók szerint csődöt jelentett a spanyol labdarúgás történetének tizedik legsikeresebb klubja, a jelenleg a
 Olimpiai válogatott: Döntetlennel zártuk a selejtezőket
U21-es válogatottunk utolsó Európa-bajnoki selejtezőjén az Albert Flórián Stadionban lépett pályára Bosznia-Hercegovina korosztál
 Gondatlanságból elkövetett emberölés?
Tomizawát elejtették a hordággyal leszállítás közben - vizsgálják, volt-e jelentősége
 Sokkoló hír: Rákot diagnosztizáltak a legendás focistánál
Sokkoló hírt kapott Brian Laudrup, a kilencvenes évek legendás dán labdarúgója: a 41 éves sportembernél limfómát diagnosztizálta
 Barátságos mérkőzés: Argentína kitömte a vb-győztest! Videóval!
Felkészülési mérkőzésen, Buenos Airesban Argentína a vb-győztes spanyol válogatott ellen lépett pályára A meccset 3-0-ás féli
 Új formában a Bentley kupé.
Megújult a Bentley luxuskupéja, a Continental GT. Az autó erősebb és gyorsabb, mint elődje, ugyanakkor új külsejével jobban illik a
 A Fehér Házban látják vendégül a FIFA szemlebizottságát
A 2018-as és 2022-es világbajnokság rendezőjelöltjeinél zajló helyszínbejáró túrája során a washingtoni Fehér Házban regg
 Kikaptak a portugálok - A keddi Eb-selejtezők teljes eredménylistája
A németek hatot, az olaszok ötöt vágtak; az angolok 3-1-re nyertek svájcban
 Kiss Pál Tamás: Jó volt visszatérni a legjobbak közé
A Hell Racing Team kiválósága, Kiss Pál Tamás fontos lépést tett afelé, hogy beautózza magát a Forma 1 előszobájának ta
 Räikkönen nem lesz ott az Olasz Nagydíjon
Kimi Räikkönen hiányozni fog a Bridgestone gumiszállító búcsúfutamáról, az Olasz Nagydíjról.A Bridgestone jövőre már
 "Beérett a Lime!" Kawasaki Lime Party 2010
Beszámoló a zöld motorosok hungaroringi szezonzáró bulijáról, képgalériával
 Ötödik bajnoki címére hajt az Év kapusa
Vincze Anikó a BL-ben is szeretne bemutatkozni
 Labdarúgás, Eb-selejtezők: Norvégiában kikapott Portugália
A pénteken Ciprussal döntetlent játszott portugál labdarúgó-válogatott kedden sem tudott javítani, ugyanis ezúttal egygólos veres
 TOP video
 Törökország - Belgium 3-2
Törökország - Belgium 3-2
 Hollandia - Finnország 2-1
Hollandia - Finnország 2-1
 Olaszország - Feröer-szigetek 5-0
Olaszország - Feröer-szigetek 5-0
 Bosznia-Hercegovina - Franciaország 0-2
Bosznia-Hercegovina - Franciaország 0-2
 DNG $50 - Deep Run (2 of 4)
cont.
 Neil Channing on staking players
Neil Channing speaks about staking James Akenhead and other players and why you should not do it yourself.
 WCOOP 2010: Event 2 - $10k High Roller
PokerStars.tv presents cards-up highlights of Event 2 from the 2010 World Championship of Online Poker. Join us for the next three weeks as
 Oroszország - Szlovákia 0-1
Oroszország - Szlovákia 0-1
 Olaszország - Feröer-szigetek (2-0, De Rossi gólja)
Olaszország - Feröer-szigetek (2-0, De Rossi gólja)
 Olaszország - Feröer-szigetek (1-0, Gilardino gólja)
Olaszország - Feröer-szigetek (1-0, Gilardino gólja)
 Bulgária - Montenegró 0-1
Bulgária - Montenegró 0-1
 Németország - Azerbajdzsán 6-1
Németország - Azerbajdzsán 6-1
 DNG $50 - Deep Run (3 of 4)
cont.
 Norvégia - Portugália 1-0
Norvégia - Portugália 1-0
 DNG $50 - Deep run (1 of 4)
Illegit gets 2nd in a 45 man and makes a deep run in the Daily Ninety Grand.
 DNG $50 Deep run (4 of 4)
cont.
 Svájc - Anglia (0-1, Rooney gólja)
Svájc - Anglia (0-1, Rooney gólja)
 Olaszország - Feröer-szigetek (3-0, Cassano gólja)
Olaszország - Feröer-szigetek (3-0, Cassano gólja)
 Kenny Mayne and the Caller
 Bemutatjuk a Fidesz önjelölt Szuperhőseit - videó!
A Societas - Új mozgalom ismét tiltakozott a Fidesz-KDMP ellen. Ezúttal Orbán Viktor értékelő beszéde alatt vonultak ki a helyszínr
 TOP 24 óra hírek
 Kiszenvedett 2–1-es győzelem Moldova ellen
A magyar labdarúgó-válogatott Rudolf Gergely és Koman Vladimir találatával 2–1-re legyőzte Moldovát Európa-bajnoki selejtezőn a
 Holland siker a magyar csoportban, a finnek leszakadtak
Alaposan megizzadtak a vb-döntős hollandok a finnek ellen: Bert van Marwijk legénysége ugyan 16 perc elteltével Huntelaar duplájával
 Törökország - Belgium 3-2
Törökország - Belgium 3-2
 Hollandia - Finnország 2-1
Hollandia - Finnország 2-1
 Magyarország - Moldova 2:1
Pocsék első félidő után, Rudolf és Koman góljaival nyertünk Moldova ellen! tovább
 Olaszország - Feröer-szigetek 5-0
Olaszország - Feröer-szigetek 5-0
 Bosznia-Hercegovina - Franciaország 0-2
Bosznia-Hercegovina - Franciaország 0-2
 Tetszhalál után magyar feltámadás: Legyőztük a moldávokat
Óriási csatában, egy rosszul sikerült első félidőt követően győzött a magyar válogatott 2-1-re Moldova ellen, első hazai Eb-sel
 Nemzetközi Barátságos: Argentína - Spanyolország (élő közvetítés)
Nézze 22:00 órától az interneten a Nemzetközi Barátságos közvetítését élőben!
 Ibra-duplával, két öngóllal és tíz emberrel gázoltak a svédek - eredmények
Második meccsét is megnyerte a svéd válogatott az Európa-bajnoki selejtezők „E” jelzésű, azaz a magyar válogatott csoportjában
 Euro 2012: egygólos magyar győzelem Moldova ellen
A magyar labdarúgó-válogatott Rudolf Gergely és Koman Vladimir találatával 2–1-re legyőzte Moldovát Európa-bajnoki selejtezőn a
 Euro 2012: Macedónia és Örményország 2-2-et játszott egymással
Az Európa-bajnoki selejtezők B-csoportjában Macedónia hazai pályán 2–2-es döntetlent ért el Örményország ellen.
 Magyarország-Moldova 2-1
A magyar válogatott Moldova ellen folytatta szereplését: a második félidő elején Rudolf szerzett vezetést, Koman is betalált, Suvor
 Euro 2012: a 97. percben nyertek a skótok Liechtenstein ellen
Stephen McManus a hosszabbítás nyolcadik (!) percében szerzett góljának köszönhetően Skócia 2–1-re legyőzte Liechtensteint a
 "A magyarok verik a finneket, de egy ikszre jók voltunk" - mondja a moldávok edzője
Gavril Balint, a moldávok román szövetségi kapitánya szerint csapatának majdnem bejött a 0-2 utáni rizikózás, de végül csak a sz
 Videó: Rudolf és Koman gólja döntött Moldova ellen
Ha nehezen is, de a magyar válogatott végül 2-1-re legyőzte Moldovát az Európa-bajnoki selejtezők második körében. Íme a találko
 Brazília győzedelmeskedett: 0-3
A Barcelona B nem hivatalos barátságos mérkőzésen 3-0 arányban vereséget szenvedett Brazíl
 Nézze az Argentína - Spanyolország barátságos meccset a neten! Élő közvetítés!
Nézze az Argentína - Spanyolország barátságosmeccset a neten! Élő közvetítés! A részletekért kattintson a linkre! FOGADJON A MÉ
 Olaszország - Feröer-szigetek (2-0, De Rossi gólja)
Olaszország - Feröer-szigetek (2-0, De Rossi gólja)
 Olaszország - Feröer-szigetek (1-0, Gilardino gólja)
Olaszország - Feröer-szigetek (1-0, Gilardino gólja)
 Bulgária - Montenegró 0-1
Bulgária - Montenegró 0-1
 Németország - Azerbajdzsán 6-1
Németország - Azerbajdzsán 6-1
 Videó: kapushiba okozta a portugál együttes vesztét Norvégiában
Mint arról már beszámoltunk, Norvégia Erik Huseklepp góljával 1–0-ra legyőzte Portugáliát hazai pályán. Az északiak a 21.
 Két meccs után nyeretlenek a portugálok
Két forduló után nyeretlen a portugál válogatott, miután Agostinho Vieira Oliveira csapata 1–0-s vereséget szenvedett Norvégia ell
 Sokk! A szlovákok csodagóllal nyertek Oroszországban - videó!
A szlovák válogatott 1-0-ra legyőzte idegenben Oroszországot Eb-selejtezőn. Miroslav Stoch remek gólt szerzett a mérkőzésen.
 A Csíkszereda nyerte az örökrangadót
A Steaua két harmad után még vezetett, ám az ősi rivális a záró felvonásban háromszor is eredményes volt a MOL Liga nyitónapján
 Euro 2012: Hollandia Huntelaar duplájával verte meg Finnországot
A magyar válogatottal egy csoportban szereplő Hollandia második mérkőzését is megnyerte a 2012-es Európa-bajnokság selejtezőj
 Huntelaar ontja a gólokat, Hollandia ismét győzött
A magyar válogatottal egy csoportban szereplő Hollandia második mérkőzését is megnyerte a 2012-es Európa-bajnokság selejtezőj
 Norvégia - Portugália 1-0
Norvégia - Portugália 1-0
 Nehezen győzött az Egervári-csapat
A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte a moldovai csapatot Európa-bajnoki selejtezőn az újpesti Szusza Ferenc stadionban.
 Rummenigge maradt az ECA elnöke
 Egervári nyerő tanácsa: Lőjetek! - a kapitány szerint rászolgáltunk a 3 pontra
Egervári Sándor szerint a szünet utáni játékával a magyar válogatott rászolgált a három pontra a Moldova elleni Eb-selejtezőn. A
 Csodás szabadrúgás varáció utáni gól a spanyol U21-es válogatottól! Videóval!
Csodás szabadrúgás varáció utáni gól a spanyol U21-es válogatottól! Nézze meg a jelenetet! Íme! (foci24 com - Munkatársunktól
 Svájc - Anglia (0-1, Rooney gólja)
Svájc - Anglia (0-1, Rooney gólja)
 Olaszország - Feröer-szigetek (3-0, Cassano gólja)
Olaszország - Feröer-szigetek (3-0, Cassano gólja)
 Nyolc között a 12. kiemelt
Mihail Juzsnyij négy játszmában verte Tommy Robredót a US Openen
 Euro 2012: 25 perccel a kezdés után ezrek várakozták a Szusza-stadionnál
A magyar labdarúgó-válogatott sajtófőnöke, Pajor-Gyulai László a Moldova elleni mérkőzést követő sajtótájékoztatón elmondta
 Németország gálázott Azerbajdzsán ellen
A világbajnoki bronzérmes német válogatott második Európa-bajnoki selejtezőjét is győzelemmel zárta: Joachim Löw együttese
 Megvannak az első pontok, győzelem Moldova ellen
A magyar válogatott megszerezte első pontjait az Európa-bajnoki selejtező sorozatban, miután 2-1-re legyőzte Moldovát a Szusza Ferenc
 Válogatott: Magyarország - Moldova (élő)
Supertitle Eb-selejtező - ÉLŐ: kattints az eredményre! Bajnokság 2012-es Eb-selejtezők

Livescore
SportNews A to Z
NFLNews A to Z
Gltipp.com

 
:: szemlézett oldalaink :::: Ajánlj oldalt! ::
Ingyen.wyw.hu - Ingyenes szolgltatsok PageRank Keres optimalizls Kuruc.info Google PageRank Linkgyjtemny, linktr Cylex Silver Dj NetLap Linktr Ingyen linkgyjtemny